A népzenei találkozó előzetes programja

Zenekarok

  • Ókörös trió – Békéscsaba
  • Ördögfű zenekar – Hódmezővásárhely
  • Békés Banda – Békéscsaba
  • Talléros zenekar – Békéscsaba
  • Fabotó citerazenekar – Felvidék, Nagykapos
  • Iringó citerazenekar – Mezőtúr
  • Sodró Együttes – Kárpátalja, Beregszász
  • Délibáb citerazenekar – Délvidék, Zenta
  • Csillagocska Néptáncegyüttes és Csillagocska Népizenekar – Partium, Nagyvárad
  • Békéscsabai és gyulai művészeti iskolák növendékei.

Táncegyüttesek, szólisták

  • Okányi Mihály és Szántó Kitti – néptáncos pár
  • Debreczeni-Kis Helga és Korsós Kinga
  • Darida Duó
  • János Hajnalka – népi énekes, énektanár
  • Soós Emőke „mesemondó”
  • Békéscsabai gyermek népdalénekesek
  • Szól a Fülemüle, I. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató győztesei
  • Csaba Táncegyüttes – Békéscsaba
  • Tessedik Táncegyüttes – Szarvas
  • Illés Tibor, Illés Tiborné Cili, táncos pár – Nagymányok Tolna megye. Bukovinai táncok bemutatása, tanítása

És mindazok, akik ígérték, hogy jönnek, de még nem küldték el a jelentkezési lapjukat.

A rendezvényhez kapcsolódó előadások

  • A Szomjas György rendezésében készült „HB – Hosszú búcsú Halmos Bélától” emlékfilm levetítése.
  • Kisné Farkas Gabriella zenetanár előadása: „Népzene a műzenében, Bartók Béla és Kodály Zoltán műveinek tükrében” címmel.
  • Harangozó Imre tanár, néprajzkutató előadása: „Nézd a tánc nemeit…” – Mozdulatbéli anyanyelvünk.
  • Barbócz Sándor népzenetanár, népzenész: „Békés megyei román népzene és magyar kapcsolatai, avagy egy kis román sziget a magyarság közepén.”
  • Cseh István: A népzene szerepe a kortárs könnyűzenében.

Egyéb programok

  • Halmos Béla emlékére készült fotókiállítás. Megnyitja: Barbócz Sándor, népzenetanár, népzenész.
  • Esténként táncházak. Tánctanítás: nagydobronyi, viski táncokat tanít Váradi Enikő és Jakab István – Kárpátalja
  • Pribojszki Ferenc népzenész – népi furulya tanítás haladóknak (furulyát kéretik hozni)
  • Ökumenikus istentisztelet
  • Gyermekjátszóházak
  • Népi kézműves termékek kiállítása és vására
  • Kéri Ferenc: Lopótök, avagy Mari nem olyan – a Féling Színház előadásában
  • Rideg Sándor: Indul a Bakterház – az Arany János Színkör előadásában
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük