30 + 20 év.

30 éve, hogy megalakítottuk az “Áfész Nemzetiségi Néptáncegyüttest”. Azóta sok minden történt. Többek közt kikerült a nevünkből az Áfész, majd úgy 2 évre rá a helyére a Csaba nevet tettük. Keményen dolgoztunk és fél Európát bejártuk a műsorunkkal, közben cserélődtek a táncosaink s mióta nyugdíjba vonultam a művészeti vezetést átadtam Szarka Zsolt barátomnak. November 19-én összejövünk, nosztalgiázunk egy kicsit és mindenki aki kíváncsi ránk velünk lesz. Nem csak a színpadon, hanem a nézőtéren és az előadást követő táncházunkban, ahol pezsgőt bontunk és szülinapi tortát szeletelünk, szendvicseket falunk s elfogyasztjuk azokat a finomságokat amit hoztok magatokkal, közben jókat beszélgetünk a múltról, a jelenről és a jövőről. Igen, a jövőről, mert majd mindannyian megláthatjátok, hogy az együttesnek nem csak múltja van, hanem jelene és jövője is!
Sokan megijedtek, hogy nem láthatják a műsort, mert nem férnek be a nézőtérre. Nekik üzenem, hogy az egész műsort kivetítjük a Csabagyöngye 1 emeletén.
30 éve, hogy megalakítottuk az együttesünket, s közben telt az idő és változtak a körülmények és változott körülöttünk a világ. Új igények merültek fel, új ötletek jöttek és új lehetőségek nyíltak a civil szféra megerősödésével. Mivel már együttesi formában nem tudtunk minden igénynek eleget tenni, ezért elhatároztuk, hogy egyesületet hozunk létre. Jó ötletnek bizonyult , már csak azért is mert így sokan csatlakoztak hozzánk olyanok akik egyébként nem kívánkoztak a színpadra, de érdekelte mindaz a kultúra amit közvetítettünk. Azóta sok minden történt, dolgoztunk, dolgoztunk és dolgoztunk. Szinte állandó programunk a Csaba Táncház és a Guzsalyas Táncház. Amíg a Békési Úti Közösségi Házakban tettük a dolgunkat addig rendszerességgel működtettük a Teaházunkat. Kiállításokat szervezhettünk a művészetekkel foglalkozó volt táncosainknak, vagy éppen továbbképzést tartottunk a táncjelírást tanuló főiskolásoknak. Mindehhez nagy segítséget kaptunk a ház vezetőitől, akikkel nagyon jó volt a kapcsolatunk. ( Sőt még ma is az ) Évi rendszerességgel szervezzük tánctáborainkat, jelentős programjaink között volt a Kiscsoportok néptáncos találkozója. 13 éve megalakítottuk a “Mindenki néptánciskoláját” mely ma már 3 csoporttal működik. És most készülünk a lll. Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozó megszervezéséhez. Ez a néhány sor nem a teljesség igényével íródott, csak visszagondolva az elmúlt 20 évre néhány dolog az eszembe jutott. És itt köszönöm meg minden munkatársamnak az áldozatos önkéntes munkáját, akiket csak azért nem sorolok fel mert nem akarok véletlenül sem kihagyni valakit és félő, hogy akkor túl hosszúra kerekedne a cikk. Köszönet mindenkinek akik ha alkalmanként is de segítettek, köszönet azoknak az intézményeknek, hivataloknak akik mellénk álltak és segítettek!
                                                                                                    Pintér Tibor
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük